címke: Magyarország

12 éve
Miközben Szalai Ádám minden szavával egyetértünk, és azt mondjuk, a magyar futball helyzetét már rég így kellett volna kommunikálni, feltettünk egy kínos kérdést az első edzéssel kapcsolatban. A reakció azt mutatja, van még min javítani a kommunikáción.
12 éve
Csábi József igazán sikeres játékos-pályafutást tudhat maga mögött – legalábbis magyar szinten. Ő lehet a magyar labdarúgás történelmének ötödik olyan kapitánya, aki csupán egy mérkőzésen ül a kispadon. Ha csapatával legyőzi Andorrát, ő lehet a harmadik, száz százalékos kapitány.
12 éve
Róth Antal csapata, az U21-es válogatott csütörtökön 2-0-ás vereséget szenvedett Ausztriától, ma pedig a címvédő Spanyolország otthonban lép pályára - az edző szerint kevesebb, mint ötven százalék az esélyünk.
12 éve
Bár nemzeti csapatunk holnap lép pályára Andorra ellen, ma sem maradunk válogatott mérkőzés nélkül, az U21-es csapatunk ugyanis a selejtező-sorozat legnehezebb állomásához érkezett: 22 órakor a címvédő Spanyolország ellen játszik idegenben.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában