Az MLSZ edzőképzésért felelős vezetője szerint a magyar edzőknek igenis van lelkiismeretük, és a tudásuk legjavát adják. A baj a kiválasztásban van: szinte bárkiből lehetett edző, aki befizetett a tanfolyamokra. Elődje, Mezey György meg sem szólalt a válogatott botrányos vereségei után, Szalai pedig úgy érezte, ráömlött a múlt összes sara. Az 1994-es korosztály lehet hosszú évek után az első, amelyből ütőképes válogatottat alakíthat ki a szövetségi kapitány. Az Origo interjúja.
Az MLSZ akadémiai audit projektvezetője, dr. Szabó Tamás a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt az utóbbi időben sokat emlegetett belga auditról, aminek keretében kizárólag az elit utánpótlás-nevelő műhelyek munkáját vizsgálják. Egy problémát már találtak, ez a játéklehetőség.
Az amszterdami megalázó 1-8 után két választása van a magyar futballnak. Marad minden a régiben, vagy alapjaiban forgatják fel. Garancsi István, a magyar bajnokságot vezető Videoton tulajdonosa az utóbbit szeretné, ezért tovább gerjeszti a vitát. Szerinte a Huszti-levél óta csak a széthúzás lett nagyobb, de hogy mi jöhet, arról az Indexnek adott interjújában beszélt.
A Budapest Honvéd négy külföldi labdarúgót igazolt az elmúlt két hónapban, s velük a nemzetközi kupaszereplés elérése a célja. A Bozsik Stadionban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, a kispestiek elsősorban a támadó szekciót erősítették meg két-két csatár és középpályás megszerzésével, ebben egy Olaszországban már évek óta tevékenykedő, de Magyarországon most megjelenő menedzseriroda és sportmarketing cég segítette az egyesületet.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.