Hajrájába érkezett az U19-es válogatottunk felkészülése. Ők a reménységeink – legalábbis sokan így fogalmaznak. Tény, a Mészöly Géza vezette korosztályos csapata hazai pályán harcolhatja ki a világbajnoki részvételt: ehhez a legjobb öt csapat között kell végezni a magyar rendezésű Eb-n. A csapat rengeteg felkészülési meccset játszott, az utolsó előtti erőpróba holnap következik az angol C válogatott ellen.
A Labdarúgó Magyar Kupa esti döntője miatt már délutántól forgalomkorlátozások lesznek ma a fővárosban, a Puskás Ferenc Stadion környékén, több busz és troli is módosított útvonalon közlekedik majd.
Az angolok egy hétre jöttek – de hét eggyel mentek. Ismerős a mondás? Nem véletlen. Napra pontosan ma 60 éve, hogy a Népstadionban 7:1-re legyőztük Angliát.
2009. október 14.-ét mutatott a naptár, amikor utoljára Dánia ellen játszott a magyar válogatott. Akkor, a világbajnoki selejtezősorozat utolsó meccsén, idegenben 1-0-ra nyertünk. A győztes gólt Buzsáky Ákos szerezte.
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt arról, mennyi esély van arra, hogy 2020-ban Budapesten is rendezzenek Eb-meccset. Szeptemberben dönt az UEFA, 2018-ban pedig állnia kell a stadionnak.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.