címke: Louis van Gaal

10 éve
Legalábbis ezt mondta Ed Woodward, a Manchester United alelnöke a csapat új menedzserének, a holland Louis van Gaalnak. Egyben azt is közölte, hogy eleget és drágán igazoltak a nyáron, ezért a tréner ne számítson arra, hogy januárban új érkezőkkel erősítheti a keretet.
10 éve
Miközben a Manchester United csak egy gólnélküli döntetlenre volt képed a Burnley otthonában a Premier League harmadik fordulójában, az új menedzser, Louis van Gaal, érzékelve a csapat jelenlegi alkalmatlanságát mindenféle komoly eredményre, Ángel Di María után egy középhátvédet is igazolt. Daley Blindet Manchesterben kapták le.
10 éve
A Manchester United a nyári Bajnokok Tornáját ugyan megnyerte, az angol bajnokságban viszont gyatrán teljesít. És ez van Gaalnak sem tetszik. Persze, ez érthető, hiszen van Gaalal rosszabbul kezdte a bajnokságot az United, mint tette ezt Moyessal. Pedig az nem semmi.
10 éve
Louis van Gaal, a Manchester United új menedzsere remek előszezont tudhat maga mögött, de a bajnoki nyitányon a csapat - nagy meglepetésre - az Old Traffordon kikapott 2-1-re attól a Swansea Citytől, amely örülhet, ha egyáltalán bent marad a Premier League-ben. A United 42 éve bukott el utoljára hazai nyitómeccset, a holland tréner időt kér.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában