Szerda este, kevesebb mint két hónappal a világbajnoki döntő után Argentína törleszthet valamennyit a riói kudarcért Németországnak. Vasárnap pedig kezdetét veszi a megreformált Eb-selejtezősorozat, a Nemzetek Csatája, amelynek keretében 3 nap alatt 12 mérkőzést láthatnak teljes egészében a Sport1 HD és Sport2 HD nézői.
A brazíliai labdarúgó-világbajnokságra az adidas által forgalomba hozott új cipőn is megtalálható az irányító sáv Oroszi László szerint, aki az erre vonatkozó szabadalom birtokosa.
Egyszer már elővettük az archívumból, és a sors – pontosabban a világbajnokság – úgy hozta, hogy megint a 2009-es U20-as világbajnoksággal kell foglalkoznunk. Ahol a magyar futball eddigi utolsó kiugró eredményét értük el. És ahol a bronzéremért vívott meccsen még legyőztük Costa Ricát, azt a Costa Ricát, amely előtt öt évvel később még a brazilok is leborulnak.
Most vasárnap főleg Angliára és Spanyolországra figyel Európa futballszerető rétege: a Premier League-ben ugyanis biztosan, a La Ligában pedig talán bajnokot avatnak ma este, utóbbihoz azért a csillagok szerencsés együttállása is erősen szükséges. Ezen kívül természetesen folytatódik a magyar bajnoki hajrá, és az olaszoknál is rendeznek egy rangadót, igaz már komolyabb tét nélkül. Ajánló.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.