címke: labdarúgás

12 éve
A villanyvilágítás kiépítéséhez szükséges alapzatot hetekkel ezelőtt kezdték meg az Egri FC-nél, a munkálatokat azonban úgy tűnik, egy ideig nem fejezi be az ezzel megbízott cég. Mint azt korábban megírtunk, a városi stadionban négy kandelábert helyeztek volna el, ebből azonban eddig csak három készült el, a negyedik gödröt pedig ki sem ásták a munkások...
12 éve
Meghalt egy 46 éves játékvezető, Ricardo Portillo Utah államban, az Egyesült Államokban, akit a múlt héten egy 17 éves futballista megütött.
12 éve
Szombaton elsőként a prosport.ro internetes weboldal közölte azt a sztorit, ami a legendás Guttmann Bélához kapcsolódik. Köztudott, hogy a magyar sikeredző korábban a Benficánál is komoly sikereket ért, ez a történet most az akkori időkre nyúlik vissza, és valljuk be: eléggé hihetetlen...
12 éve
Továbbra is Csányi Sándor a leggazdagabb magyar, a Napi Gazdaság által közzétett százas lista élmezőnyében több olyan személy is van, akik a labdarúgásban dolgoznak.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában