címke: Juhász Roland

15 éve
A külföldi bajnokságokban két légiósunk is eredményes volt a hétvégén. A sógoroknál Waltner Robi megrúgta idei kilencedik gólját, Juhász Roland pedig csapata harmadik gólját szerezte a kiesés ellen küzdő Lokeren elleni belga bajnokin. Hajnal Tamást újra a kezdőbe tette Jürgen Klopp, a magyar irányító végig a pályán volt. Vadócz Krisztián is az Osasuna kezdő összeállításában találta meg a nevét, de őt Camacho mester taktikai okokból egy óra után lecserélte. Kovács Péterék a múlt hétvégi vereség után most nyerni tudtak, méghozzá a „magyar viking" két gólpasszának köszönhetően.
15 éve
A belga bajnokság 29. fordulójának slágermeccsét a Regenboog stadionban rendezték, a Zulte-Waregem fogadta a Standard Liege együttesét. Az összecsapás tétje a rájátszásba jutás volt. Az Anderlecht – Genk találkozón a hazaiaknál Juhász Roland végigjátszotta a meccset, a vendégeknél Köteles László védett, Tőzsér Dániel 78. perc játéklehetőséget kapott, Tóth Balázs kispados volt. A kiesés elleni harcban nem történt változás, mind a Roselare, mind a Lokeren kikapott, így maradt az egy pont különbség a két csapat között.
15 éve
Utolsó előtti fordulóhoz érkeztek a belga első osztály csapatai. Több dolog is tisztázódott már, az Anderlecht már hetekkel ezelőtt alapszakasz-győztes lett, a Club Brugge pedig a második helyről nem tud már elmozdulni. A kiesés ellen két csapat küzd, míg a rájátszásért még négy csapat van harcban.
15 éve
A ma esti Európa-liga meccsekről mondta el véleményét, megérzéseit Busai Attila a fourfourtwo.hu-nak. Attila jelenleg Svájcban, a másodosztályú FC Wil együttesében focizik. Három hónapja távozott az MTK-tól a különböző korosztályos válogatottakban közel 70 alkalommal szereplő középpályás. A svájciakhoz három évre írt alá.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában