címke: José Mourinho

15 éve
A Real Madrid edzője cáfolta a híreket, amelyek szerint megromlott a viszony közte és a klub igazgatója, Jorge Valdano között majd hozzátette: ki akarja tölteni négy évre szóló szerződését a királyiaknál.
15 éve
A vártnál is gyorsabb ütemben halad Kaká felépülésének utolsó szakasza, így ha nem történik visszaesés, a brazil játékos már a Real Madrid soron következő, Getafe elleni bajnokiján csapata rendelkezésére állhat.
15 éve
A Barcelona világbajnok középpályása úgy látja, amíg Pep Guardiola biztosan bevonul a történelemkönyvekbe, addig José Mourinho nem, mert játékban eddig nem mutatott semmi újat csapataival.
15 éve
Ezúttal ironikusabb énjét is elővette Johan Cruyff az El Periodicóban vezetett szokásos jegyzetében, amikor frappánsan válaszolt Cristiano Ronaldo egyik korábbi nyilatkozatára. A portugál még az Almería-Barcelona (0-8) meccs után mondta azt, majd kiderül, hogy „a Barcelona a Real Madridnak is tud-e nyolc gólt lőni.”
15 éve
Gareth Bale személyében újabb játékos került fel a Real Madrid nyári kívánságlistájára, de az már most biztosnak látszik, hogy az üzlet csak akkor realizálódhat, ha a spanyolok alaposan a pénztárcájukba nyúlnak.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában