címke: Inter

14 éve
Izgalmas összecsapást hozott a Lazio milánói vendégjátéka, a római együttes Zaráte tizenegyesével vezetett és Julio César pirosa miatt emberelőnybe is került, de a második félidőben Stefano Mauri is kiállítatta magát, amellyel végképp megpecsételte az akkor már gólhátrányban játszó övéi sorsát. Az AC Milan Robinho góljával győzött Bresciában.
14 éve
Az Inter edzője nem találta a szavakat csapata keddi BL-vereségét követően, amelyet mindössze három nappal a Milan elleni, szintén sikertelenül záruló derbi után szenvedtek el.
14 éve
Kedden este a milánói Giuseppe Meazzában Bajnokok Ligája-negyeddöntőn a címvédő olasz Internazionale a német Schalke 04-et fogadja. Az egyetlen állva maradt olasz az egyetlen állva maradt németet.
14 éve
Leonardo együttese pénteken, míg Luigi Del Neri fiai szombaton játszottak döntetlent. Az AC Milan ezzel vasárnap hét pontra növelheti az előnyét, míg a Juventusnál lassan az Európa-liga szereplésről is lemondhatnak.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában