Visszatérő Fradi-tábort, ennek ellenére a vártnál némileg kisebb nézőszámot, javuló, de még mindig nem a régi hangulatot, az előzetes latolgatásoknak megfelelően nagyon nagy küzdelmet, viszonylag jó iramot, és megérdemeltnek mondható Fradi-győzelmet hozott a Soproni Liga 23. fordulójának nyitómeccse, az FTC–DVSC rangadó.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a szervezett ferencvárosi szurkolótáborok és a klubvezetés hosszas tárgyalásai végre eredményre vezettek, így már a ma esti, Debrecen elleni rangadón visszatér a tábor az Albert-stadionba. Igazi rangadóhangulat lesz tehát az FTC történetének 4900. tétmeccsén.
A Ferencváros vezetői és az újjászerveződő szurkolói mozgalom hosszas egyeztetések után kompromisszumra jutott. Ennek eredményeképpen már a holnapi, Debrecen elleni hazai bajnokin visszatérhet a szervezett szurkolás, és ezzel együtt az igazi hangulat is az Albert-stadionba.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.