címke: Ferencváros

15 éve
A Fradi könnyedén lépett túl az NB III-ban szereplő Újbuda ellen. A zöld-fehérek nem estek a tavalyi hibájukba és a negyedik fordulóba jutottak.
15 éve
A Magyar Kupa harmadik fordulójában a Debrecen, a Videoton, a Győr és a ZTE kivételével már az összes élvonalbeli klub érdekelt.
15 éve
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden úgy döntött, hogy a szeptember 11-i Újpest-Ferencváros mérkőzés (6–0) szurkolói rendbontásai miatt a lila-fehéreknek a következő két találkozójukat zárt kapuk mögött kell megrendezniük. Emellett mindkét klub büntetése visszaesőként 1-1 millió forint.
15 éve
A siófoki Ivancsics Gellért a tegnapi győzelem után érthető, hogy szívesen válaszolt a kérdéseinkre. Tudták, hogy a Fradin nagy a nyomás és a jövő héten szeretnék a Lokit is két vállra fektetni.
15 éve
A temetői hangulatban megrendezett Ferencváros – Siófok mérkőzést a szerencsésebb vendégek nyerték meg. A Fradi mindent megtett a pontszerzésért, de Németh Ádám játékvezető és a siófoki védelem ma kifogott a zöld-fehéreken.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában