címke: Ferencváros

11 éve
Két debütáló edző, jó iramú mérkőzés, sok néző - ilyennek kellene lennie a magyar bajnokságnak. A Ferencváros - Győr ilyen volt. A mérkőzéset az első félidőben a Győr, a második játékrészben a Fradi nyerhette volna meg, a vége így 1-1-es döntetlen lett.
11 éve
Két debütáló edző közül csak az egyik nyerhet – legalábbis ha nem lesz döntetlen – a Ferencváros-Győr mérkőzésen. Ráadásul Horváth Ferenc igazi kedvenc volt az Üllői úton, és bár korábban is meccselt ellenfélként az Fradi ellen, most mégiscsak a bajnoki címvédőt készíti fel a Ferencváros ellen.
11 éve
A Ligakupa eddig sem volt a legkomolyabban vett sorozatok egyike. Talán éppen ezért vált a fogadási maffia kedvelt célpontjává. Az ehhez kapcsolódó tárgyalás vádiratából kiderül, korábban volt olyan időszak, amikor minden fordulóban megbundáztak néhány meccset. Az MLSZ most teljesen komolytalanná tette a nyolccaddöntők visszavágóit azzal, hogy az U19-es, U21-es és felnőtt válogatottak mérkőzéseivel egyidőben rendezi azokat. Mi arra voltunk kíváncsiak, mit szólnak ehhez a klubok?
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában