címke: európa liga

15 éve
Rafael Benitez továbbra sem adta fel a reményt, hogy odaérjen a szezon végén a bajnokság legjobb négy csapata közé, minthogy az Európa-liga győzelmet is célul tűzte ki csapata elé a Benfica elleni továbbjutást követően.
15 éve
A télen igazolt csatársztárt, Ruud van Nistelrooyt először tette be a kezdőcsapatba Bruno Labbadia, a Hamburg mestere, és a holland meghálálta a bizalmat, hiszen betalált az Anderlecht kapujába. A belgák bár nem tudtak egyenlíteni, fontos idegenbeli gólt szereztek. Juhász Roland végigjátszotta a mérkőzést.
15 éve
Bajnokok csatája – így lehetne talán a legjobban jellemezni az orosz bajnok Rubin Kazany és a német bajnok Wolfsburg csatáját. Bár a hazaiak szereztek a vezetést az első félidőben, de a „farkasoktól” elvágyódó Zvezjdan Misimovic egy pazar találattal kiegyenlített, így nem lefutott a párharc ugyan, de a Wolfsburg mégis előnybe került az idegenben szerzett góllal.
15 éve
Három német csapat is képviseltetheti magát az Európa-liga nyolcaddöntőjében, miután a Hamburg után a Werder Bremen és a Wolfsburg is eljutott oda – sőt, utóbbi kettő egyaránt 4–1 arányban győzte le otthon ellenfelét. A „farkasoknál” a csapategységet, míg Brémában a mesterhármast szerző Claudio Pizarrot emelték ki elsősorban.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában