Huszti Szabolcs előbb gólpasszt adott, majd a 90. percben, 2–2-es állásnál 11-esből nyert meccset a Hannovernek az Európa-ligában. Kétségtelen, a Helsingborg elleni, német továbbjutást érő büntetőjénél szerencsés körülmények között került a labda a hálóba, ennek ellenére, ha megnézzük a magyar légiós pályafutását, kiderül: Huszti igen hidegvérű, amikor kiélezett pillanatban, esetenként valódi sztárcsapattal szemben kell 11-est rúgnia. Összegyűjtöttünk néhány emlékezetes Huszti-büntetőt.
A Baseltől elszenvedett 1-0-s vereség utáni sajtótájékoztatón a Videoton portugál edzője, Paulo Sousa dicsérte csapata helytállását, és továbbra is bízik a továbbjutásban.
A FourFourTwo értesülése szerint a Slovan Bratislava, a Gent és a Genk után a Basel elleni idegenbeli Európa-liga meccset is a helyszínen követi a magyar miniszterelnök.
Amint a bázeli székesegyház harangjai pár méterre a fülünktől, délben megkondultak, beindult a vurstli, élet költözött az óriáskerékbe, és megjelentek a téren a fehérvári szurkolók is.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.