címke: Egervári Sándor

14 éve
Elérkezett a nagy nap, amikor az Eb-selejtezők során remek rajtot vevő magyar válogatott megpróbálja felvenni a harcot a sztárokkal teletűzdelt, világbajnoki ezüstérmes holland válogatottal. Az országban régen látott futball-láz uralkodik: a meccsre már hetekkel ezelőtt eladták az összes jegyet, így a Puskás Stadionban telt házat regisztrálnak majd az „oranje” látogatásának alkalmából. Szóljon hát hangosan a Ria-ria, Hungária!
14 éve
Eldőlt, hogy a magyar nemzeti együttes Azerbajdzsán ellen játssza első mérkőzését az új évben, a mieink február 9-én mérkőznek meg az azeriekkel. A találkozóra Dubajban kerül sor.
14 éve
A számunkra örömtelien végződő barátságos mérkőzés után mindkét szakvezető értékelte a látottakat. Egervári Sándor elsősorban a szép játékot és az újoncokat dicsérte, míg a litván szövetségi kapitányt, Raimondas Zutautast láthatóan nem viselte meg a vereség, játékosait pedig összekeverte a sajtótájékoztatón.
14 éve
Egervári Sándor szerint a válogatott jelenlegi keretében többen is nagyobb játékerőt képviselnek Stieber Zoltánnál, de a nemzeti csapat szakmai stábjának látóköréből nem fog kikerülni az Aachen középpályása.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában