Bár közel sem volt olyan a meccs képe, mint legutóbb Bukarestben, a Dárdai Pál által beharangozott ellentámadásokat és támadókedvet azért csak ritkán lehetett felfedezni. Szalai Ádám szabályos fejesgólját érvénytelenítette a skót bíró, ami pocsék döntés volt, de szerencsére Dzsudzsák Balázs gyönyörű csavarását már megadta. Az új kapitány debütálása nem volt rossz, a magyar válogatott megszerezte első pontját az Eb-selejtezőcsoportban. A kakaskodás a meccs végén azért nem maradt el.
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) élén történt változás ellenére Victor Piturca vezetésével vág neki a válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatnak.
A nyári, brazíliai világbajnokság után távozik posztjáról Fernando Santos, a görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, így az Európa-bajnoki selejtező-sorozatban már más fogja irányítani a csapatot - többek között a magyarok ellen.
A sorsolás után pár órával kiderült az Európa-bajnoki selejtezőcsoportunk menetrendje is, melyből kiderül, hogy szeptember 7-én Észak Írország ellen kezdjük a sorozatot itthon, majd október 11-én Romániában folytatjuk. Így küzdünk meg az F-csoportban még Görögország, Finnország és a Feröer-szigetek válogatottjával is a 2016-es Eb-n való részvételért.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapjának nyilatkozva a görög, a finn és az északír válogatott képviselője is elégedettségének adott hangot a 2016-os franciaországi labdarúgó Eb selejtezőjének vasárnapi, nizzai sorsolását követően, miután e három csapat mellett még a magyarok, a románok és a Feröer-szigetekiek kerültek az F jelű hatosba.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.