A sorsolás után pár órával kiderült az Európa-bajnoki selejtezőcsoportunk menetrendje is, melyből kiderül, hogy szeptember 7-én Észak Írország ellen kezdjük a sorozatot itthon, majd október 11-én Romániában folytatjuk. Így küzdünk meg az F-csoportban még Görögország, Finnország és a Feröer-szigetek válogatottjával is a 2016-es Eb-n való részvételért.
A magyar válogatottat a 2016-os Európa-bajnokság F-selejtezőcsoportjába sorsolták, ahol szeptembertől Görögország, Románia, Finnország, Észak-Írország, és a Feröer-szigetek lesznek az ellenfelei. Pintér Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya egyelőre semmi kézzelfoghatót nem mondott az ellenfelekről, bevallása szerint egyelőre vár. Annyit szakmailag azért hozzátett, hogy majd alaposan feltérképezi őket, azt pedig mi tesszük hozzá, hogy nyilván eddig nem nagyon látta ezeket a csapatokat játszani, így legalább érthető lenne, hogy nincsen róluk véleménye. Azért jó lett volna valami konkrétat is hallani a kapitány szájából. Egyet viszont biztosan tud: az összetartásokat folytatni kell.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapjának nyilatkozva a görög, a finn és az északír válogatott képviselője is elégedettségének adott hangot a 2016-os franciaországi labdarúgó Eb selejtezőjének vasárnapi, nizzai sorsolását követően, miután e három csapat mellett még a magyarok, a románok és a Feröer-szigetekiek kerültek az F jelű hatosba.
Új sorsolás, új remény! Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Nizzában kisorsolta a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait, ahol a magyar válogatott az F-csoportba került, ellenfelei Görögország, Románia, Finnország, Észak-Írország, és a Feröer-szigetek lesznek. A kijutás első blikkre akár még elérhetőnek is tűnhet, 2014 szeptemberében indul a több mint egy éves harc. A franciaországi torna az Eb-k történetében először 24 csapatos lesz, így a selejtezőből a csoport első két helyezettje, és a legjobb harmadik automatikusan kijut, a többi nyolc csoportharmadik pedig kétmeccses pótselejtezőt játszik.
A magyar labdarúgó-válogatott a második kalapból várhatja a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság vasárnapi, nizzai sorsolását. Az eseményt a Duna televíziócsatorna élőben közvetíti 12.00 órától, a Kossuth Rádió pedig elemző műsorban értékeli a történteket.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.