Ma este Berlinben az októberi Európa-bajnoki selejtezők közül az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozót rendezik, amelynek során Németország Törökország csapatát fogadja. A mérkőzés beillik akár a 2008-as kontinensbajnokság egyik elődöntő visszavágójának is, ám sokkal érdekesebb, hogy több olyan játékos van fókuszban, aki török származású, de közülük nem mindenki játszik a félholdasok válogatottjában.
Egy vetélkedő kérdése is lehetne: melyik az a válogatott, amelyiknek jelenlegi legismertebb játékosa fénykorában az olasz harmadosztályban szerepelt, amely eddig tétmérkőzést nem nyert, és hozzá képest még Málta is futball-nagyhatalomnak számít? Igen, a helyes megfejtés San Marino, az Olaszország területébe ékelt, kisvárosnyi lakosságú, természeti szépségeiről ismert miniállam csapata, amelyről néhány érdekesség olvasható ebben a cikkben.
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerdán is két edzést vezényelt a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő együttes tagjainak, az egyetlen jelentősebb változás az volt a tegnapi gyakorlásokhoz képest, hogy az időjárás ezúttal kegyes volt a válogatotthoz, ideális körülmények között végezhették az előírt feladatokat a futballisták.
Marcell Jansen és Bastian Schweinsteiger után újabb középpályást kell nélkülöznie Joachim Löw szövetségi kapitánynak Németország mostani két Európa-bajnoki selejtezőjén.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.