címke: Cristiano Ronaldo

11 éve
A Duna Televízió előben közvetíti a hétfői FIFA-Aranylabda díjátadó gálaműsorát Zürichből. A közvetítés online is követhető lesz.  
11 éve
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid világsztárja a csapat szerdai edzésén, cicázás közben egy óriási csellel fűzte be a védő Pepét. A mozdulat valóban nagyon jól és látványosan sikerült, annyira, hogy a magát üneplő játékost alig lehetett leállítani, úgy el volt ájulva saját magától. Sőt, még Pepe is vele nevetett. Videó.
11 éve
Az egykori világklasszis játékos, a már visszavonult Paulo Sousa, a Videoton egykori edzője tavaly óta az izraeli Makkabi Tel-Aviv együttesét irányítja. A FIFA honlapjának adott interjújában most elmondta, hogy szerinte honfitársa, a Real Madridban futballozó Cristiano Ronaldo idén abszolút megérdemelné az Aranylabdát, mert 2013-ban minden szempontból rászolgált. Ő pedig köszöni, jól megvan Izraelben!
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában