A 2013-es Aranylabda-díjátadó után Messi Leó (Lionel Messi) tisztelettel beszélt a győztesról, Ronaldo Krisztiánról (Cristiano Ronaldo), a szurkolók azonban nem voltak ugyanilyen előzékenyek vele. Amikor az argentin játékos elhagyta a gálát, autogramkérők tömege fogadta a kijáratnál, amelynek egy része elkezdte skandlni, hogy Ronaldo, Ronaldo!" Messi gyorsan le is lépett.
"Aranykönnyek", "Az új király elhódította az aranyat", "Zsebben a világ" - ilyen és hasonló címekkel méltatta a portugál sajtó kedden Cristiano Ronaldót az után, hogy a Real Madrid portugál futballistája 2013-as teljesítménye alapján elnyerte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat.
Cristiano Ronaldo, miután hétfőn este pályafutása második Aranylabdáját is átvehette, a meghatottságtól alig tudott megszólalni a pulpituson. A ceremónia után azonban készséggel állt az újságírók rendelkezésére, és annyira felszabadult, hogy azt is elárulta, most nyáron valóban visszahívták a Manchester Unitedbe, különösen egykori csapattársa, Rio Ferdinand győzködte. Mint tudjuk, hiába.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.