címke: Chelsea

11 éve
Nem okozott csalódást a Premier League 2013/2014-es szezonja, hiszen a bajnokság az utolsó meccsig nyitott volt, és az első három helyezett csapat között a 38. forduló végére csak négy pont volt a különbség. A végig kiegyensúlyozott Manchester City megérdemelten végzett az élen, a Liverpool FC 24 év után Angliában is visszatért, José Mourinho szintén beköszönt, Arsene Wenger megint elszúrta a hajrát, a magára hagyott Manchester United pedig menet közben összeomlott. Mindent összevetve: emlékezetes kis idény volt!
11 éve
Angliában a téli átigazolási időszak legnagyobb durranása Juan Mata klubváltása volt, aki kegyvesztetté vált a Chelsea csapatánál, ezért januárban a Manchester Unitedhez igazolt. Mint elmondta, egykori edzője, José Mourinho sosem közölte vele, miért nem számít rá annak ellenélre, hogy az előző két szezonban ő volt a londoni klub legjobb játékosa. Igaz, ő sem kérdezte.
11 éve
Már több alkalommal megbüntette az FA a játékvezetőkkel szemben tanúsított viselkedése, nyilatkozatai miatt a Chelsea-t vezető José Mourinhót. Most ismét.
11 éve
Petr Cech, a Chelsea első számú kapusa az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-összecsapás első meccsén szenvedett vállsérülést, ami miatt le is kellett hozni a pályáról. A londoni klub hivatalosan is bejelentette, hogy a játékoson műtétet kellett végrehajtani.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában