A kameruni Samuel Eto'o a jelek szerint továbbra is nehezen viseli, hogy edzője, a Chelsea-t irányító José Mourinho pár hónapja öregnek nevezte. Egy hete bosszúból ő meg bolondnak nevezte egykori mesterét, most pedig azt mondta róla, hogy csak egy bábu. Mindezt azért, hogy bizonyítsa, neki helye van még az európai labdarúgásban, és a Bajnokok Ligjában.
Louis van Gaalt még alig nevezték ki a Manchester United élére, a rivális Chelsea menedzsere, az egykori tanítvány José Mourinho máris felhívta telefonon, hogy gratuláljon neki, majd közölte, hogy mennyire féltékeny a holland karrierjére és arra a tömérdek sikerre vezetett klubra.
Ashley Cole, a Chelsea 33 éves, 107-szeres angol válogatott balhátvédje nyolc szezon után úgy döntött, hogy távozik a Stamford Bridge-ről. Szerződése júniusban jár le, és a lehetőségeket mérlegelve arra a döntésre jutott, hogy jobb neki máshol.
A Chelsea ellendrukkereinek hőse most minden bizonnyal a 23 éves Elisha Ram, egy londoni ruhabolt eladója, aki nemes egyszerűséggel "ledisznózta" a csapatkapitány John Terryt, aki éppen ott vásárolt a feleségével. Nem sokkal később kirúgták az incidens miatt, és elárulta, miért tette.
Újabb egy évre írt alá a Chelsea csapatához a klub ikonikus játékosa, az egykori angol válogatott védő, John Terry. Egy évvel ezelőtt kilátásba helyezték a csapatkapitány távozását is, a Stamford Bridge-re visszatérő José Mourinho azonban ragaszkodott hozzá. A 33 éves játékos csapata egyik legjobbja volt a 2013/2014-es szezonban, ez a veterán játékosait nem túlságosan becsülő klubtulajdonost, Roman Abramovicso is meggyőzte.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.