Carlo Ancelotti, a Real Madrid trénere, aki idén megnyerte a klub történetének tizedik Bajnokok Ligája-trófeáját, igyekezett lehűteni a kedélyeket, és visszaszorítani azokat a pletykákat, amelyek arról szólnak, hogy Luis Suárez, a Liverpool FC csatára szinte már biztosan a Santiago Bernabéuba költözik a vb után. Nem, egyáltalán nem biztos, sőt, nem is erőlteti.
Általában nem megszokott, hogy pont a csapat vezetőedzője árul el néhány öltözői titkot, a Real Madridnál azonban ez is lehetséges. És ezzel természetesen nincs is semmi gond. Lássuk!
A Real Madrid idén a hajrában bukta el a spanyol bajnokságot, ráadásul a kudarcot csak saját magának köszönheti. Carlo Ancelotti, a gárda vezetőedzője szerint ennek főleg az az oka, hogy az egész szezonjuk arról szólt, hogy szombaton este, tizenkét év után végre ott legyenek a Bajnokok Ligája döntőjében, és megnyerjék a klub tizedik BL-trófeáját. Ennél nem volt fontosabb dolog az elmúlt évben Madridban.
A Real Madrid vezetőedzője megerősítette: annak érdekében, hogy a BL-döntőre csúcsformában érkezzen, Iker Casillas a bajnokságban is megkapja majd a lehetőséget.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.