címke: Bundesliga

15 éve
Négy héttel Bruno Labbadia távozása után a Bundesliga most véget ért kiírásának hetedik helyezettje, a Hamburger SV csapata a korábban Wolfsburgban dolgozó Armin Veh-t nevezte ki két évre vezetőedzőnek. Eldőlt az is, hogy a klub sportigazgatója a most visszavonult Bastian Reinhardt lesz.
15 éve
Az idén már duplázó Bayern München a holnapi Bajnokok Ligája-döntő eredményétől függetlenül az FC Barcelona nyomdokaiba lépett.
15 éve
Végre lezárult! Tavaly nyáron kezdődött, és majd egy évig tartott a nemzetközi sajtóban a Ribéry-sagaként elhíresült huzavona. Most úgy néz ki, megszületett a döntés. Franck Ribéry 2015-ig meghosszabbítja szerződését a Bayern Münchennel!
15 éve
Véget ért a Bundesliga 2009–2010-es kiírása, így elérkezett a számvetés ideje nálunk, a FourFourTwo.hu-oldal Bundesliga-rovatának szerkesztőinél is. Sorozatunkban minden egyes hétköznap jelentkezünk egy nagyrészt szubjektív, de a tényeket lehetőleg nem figyelmen kívül hagyó írással, amikben minden egyes szerkesztő külön-külön értékeli a most véget ért német első osztály küzdelmeit. Íme, a harmadik rész!
15 éve
Szinte biztos, hogy mindkét hamburgi klubnál elnökváltás lesz. A másodosztályból feljutó St. Paulitól már elköszönt Corny Littmann, míg az első osztályú Hamburger SV-nál Horst Becker teheti meg ugyanezt.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában