A német első osztály ötödik fordulójának mai mérkőzésein az eddig nulla pontos Schalke hajrában lőtt góllal szerezte meg idei első bajnoki győzelmét. A Wolfsburg idegenben győzte le a Hamburgot, csakúgy, mint a St. Pauli a Mönchengladbachot, míg a Dortmund otthon ütötte ki az újonc Kaiserslauternt. A Bayer Leverkusen és a Nürnberg szintén a hajrában nyert.
Könnyen lehet, hogy az áprilisban elkövetett dobálózás miatt komoly büntetés elébe nézhet José Paolo Guerrero, a Hamburger SV csatára, hiszen elfordulhat, hogy fél évre rács mögé kerül.
A múlt szombati, VfB Stuttgart elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Dante, a Borussia Mönchengladbach védője, így akár két hónapig is eltarthat, mire felépül.
Noha a Bild című lap szerint már csak az aláírás hiányzik Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzőjének újabb szerződéséről, de ezt mind a klub, mind pedig a tréner részéről egyaránt cáfolták.
A rutinos védő döntésében komoly szerepet játszott Garami József személye. A legújabb kék-fehér szerzemény szerint a csapat a nemzetközi kupaszereplésért küzdhet az idén.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.