címke: Bundesliga

15 éve
A Bayer Leverkusen sportigazgatója szerint a klub és a német válogatott sérült középpályása, Michael Ballack két hónapon belül állhat újra edzésbe, de csak akkor fog pályára lépni, ha tökéletesen visszanyerte az erőnlétét.
15 éve
A Bundesliga hatodik fordulójának zárómeccsén az első két fordulóban győzni tudó, de utána megtorpanó újonc Kaiserslautern fogadta az eddig bravúrosan szereplő Hannovert. Hiába voltak az egész meccsen kezdeményezőbbek a hazaiak, sőt, a második játékrész végén szinte kapujukhoz szögezték a hannoverieket, nem tudtak betalálni, míg a vendégeknek egyetlen kontra elég volt a gólszerzéshez és a győzelemhez.
15 éve
Változatos, jó meccset játszott egymással a Wolfsburg és a Freiburg a Bundesliga 6. fordulójának zárónapján, amelyen Grafite fejese után Demba Cissé az első félidő végén még egyenlíteni tudott, ám a második játékrészben a brazil ismét bólintott, ezzel pedig ha nehezen is, de a Farkasok otthon tartották a három pontot.
15 éve
A német labdarúgó-bajnokság hatodik körének zárónapján két olyan párharc szemtanúi lehetünk, amelyen eddig erején és az előzetes elvárásokon felül teljesítő csapatok utaznak eddig csalódást keltő gárdák otthonába. A Steve McClaren vezette, a szezonnak nagy reményekkel nekifutó Wolfsburg a parádésan rajtoló, tavaly majdnem kieső Freiburgot fogadja, míg a másodosztályból nagy csinnadrattával érkező Kaiserslauternhez a jelenleg ötödik Hannover látogat.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában