címke: Bundesliga

15 éve
Rangadókkal és sorsdöntő mérkőzésekkel folytatódik szombaton a Bundesliga 8. fordulója. Igaz, még korai temetni a bajban lévő „nagyokat”, de ha most sem kezdik el hármasával gyűjtögetni a pontokat, idejekorán búcsút inthetnek a salátástálnak.
15 éve
Az Európa-bajnoki selejtezők miatt két hét szünet után folytatódik a versenyfutás a Bundesligában, ahol péntek este az 1. FC Köln és a Borussia Dortmund összecsapásával megkezdődik a 8. forduló.
15 éve
A német futball szerelmesei számára köztudott, hogy az 1963-ban alapított Bundesliga „dinoszaurusza” a Hamburger SV, hiszen a kikötővárosi csapat az egyetlen az összes, az első osztályban valaha megfordult csapat közül, amelyik mindegyik kiírásban részt vett. A most következő listán is a HSV áll az élen, igaz, most a csapatok átlagéletkorát vesszük górcső alá, és megtudjuk, hányadik a Szalai Ádámot is foglalkoztató FSV Mainz, és arról is képet kapunk, hogy kik számítanak „óvodáskorúnak” a hamburgiakhoz képest.
15 éve
Az 1. FC Köln német válogatott támadója, Lukas Podolski elégedetlen a klubjával, bírálta az átigazolási politikát, hiányolja a fejlődést, és nem zárta ki, hogy távozik a csapattól.
15 éve
A Bayer Leverkusen sportigazgatója, Rudi Völler elmondta, hogy egyáltalán nem volt hibás lépés a jelenleg sérüléssel bajlódó Michael Ballackot leigazolni.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában