A meglepetésre kezdőként pályára lépő Stieber Zoltán közreműködése is kevés volt a Mainz idei harmadik győzelméhez, a Schalke kétgólos hátárnyból állt fel ismét második félidei játékának köszönhetően, pontokat hullajtott a Hannover hazai pályán.
Szenzációs győzelmet aratott a Werder Bremen hazai pályán a Bundesliga harmadik fordulójának mai délutánján, Thomas Schaaf csapata nyolcgólos találkozón tudott nyerni. A Bayern München szintén hazai pályán hengerelt a Hamburger SV ellen. A Hajnal Tamással felálló VfB Stuttgart otthon kapott ki a Bayer Leverkusentől. Idegenben aratott sikert a TSG Hoffenheim is az FC Augsburg ellen. A bajnok Borussia Dortmund izzadtságszagú sikert könyvelhetett el az 1. FC Nürnberg ellen.
A német első osztály mai étlapján két rangadó is helyet kapott. Nem akármilyen meccsnek ígérkezik a Hamburg müncheni vendégjátéka, illetve Hajnal Tamásék találkozója a Bayer Leverkusennel.
Szenzációs mérkőzésen, óriási meglepetésre magabiztos győzelmet aratott a nyáron még osztályozóra kényszerülő Borussia Mönchengladbach a VfL Wolfsburg felett.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.