Papiss Demba Cissé, a Bundesliga 1-ben szereplő SC Freiburg szenegáli támadója nemrég még úgy nyilatkozott, hogy új kihívásokra van szüksége, és ezért távozna a klubtól, de a támadó most azt mondta: nem bánta meg, hogy végül maradt a klubnál.
Két, egyaránt a támadásokért és gólokért felelős játékosát veszítheti el rövid időre a Bayern München. Az amúgy is sérüléssel küszködő Arjen Robben akár még hetekig is harcképtelen maradhat, Mario Gomez pedig szintén nem teljesen egészséges. A holland szélső számára egyébként öröm lehet az ürömben, hogy hamarosan szerződést hosszabbíthat a bajor klubbal, Jupp Heynckesnek, a gárda vezetőedzőjének pedig már meg is van a vészterve erre az esetre.
A szokásostól eltérő interjút készített a Bild című német napilap Jupp Heynckesszel, a Bayern München vezetőedzőjével. A rendhagyó beszélgetés során azért a futball is szóba került, de „Don Jupp” olyat dolgokat is elárult magáról, amiket elsőre talán kevesen hittek volna róla.
A Hamburger SV hétvégén repülővel utazott Zürichbe egy barátságos felkészülési mérkőzés kedvéért, de nem mindenki abszolválta sérülésmentesen a repülőutat.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.