Az MLSZ rendelkezése értelmében, ettől az évtől kezdve minden NB I-es klubnak női U15-ös csapatot is kell indítani a korosztályos bajnokságban. A Budapest Honvéd azonban megállapodott a klubot megkereső Hegyvidék elöljáróival, így a Honvédhoz kerül a teljes lány utánpótlás, és az NB I-ben negyedik helyen végzett felnőtt női csapat is.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Budapest Honvéd gyalázatos játékot bemutatva, hazai pályán is 3-1-es vereséget szenvedett a Vojvodinától, és ezzel simán kiesett az Európa ligából. Marco Rossi szerint az vezetett a kettős vereséghez, hogy a nyáron gyengült a Honvéd játékoskerete.
Gács Pál, a Honvéd ügyvezetője levelet írt Szerbia magyarországi nagykövetének. A sportvezető szerint a szerb hatóságok megengedhetetlenül bántak a magyar drukkerekkel a Vojvodina elleni idegenbeli kupameccsen. A levelet változtatás nélkül közöljük.
A 18 év alatti és 65 év feletti szurkolók a jövőben ingyenesen tekinthetik meg a Budapest Honvéd hazai mérkőzéseit, A kedvezmény a Vojvodina elleni mérkőzésre is érvényes.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.