Miután a listavezető Videoton a Pápa ellen sem hibázott, a hazai pályán játszó Debrecennek csakis a győzelem volt az elfogadható eredmény a Soproni Liga 18. fordulójának szombati záró meccsén. A DVSC ellenfele a kiesés ellen küzdő Budapest Honvéd volt, s bár az első félidőben egyenrangú ellenfele volt a Lokinak Massimo Morales gárdája, az őszi eredményhez hasonlóan a cívisvárosban is 2–1-re nyert a Loki.
A Soproni Liga 18. fordulójában a címvédő DVSC-TEVA a Budapest Honvédot fogadja. A mérkőzés kapcsán fejtette ki véleményét Herczeg András, a Loki vezetőedzője.
Behúzta a három pontot a Debrecen hazai pályán a Honvéd ellen a Ligakupa középdöntőjének harmadik fordulójában. A fővárosiaknak már nagyon kevés esélyük van a fináléba jutásra, a DVSC viszont jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a csoportját.
A bajnoki címvédő DVSC és a legutóbbi kupagyőztes Honvéd csatájával folytatódik ma a Ligakupa középdöntője. A két együttes összecsapásán várhatóan a fiataloknak jut majd lehetőség a bizonyításra.
Bár egy hete, a Kaposvár ellen támadásban semmit sem mutatott a kispesti csapat, szombat délután négy gólt is lőtt az MTK-nak, és ezzel alighanem a forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatta. A Garami-csapat kevés helyzetet dolgozott ki, akcióból nem is sikerült betalálnia.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.