Az MTK II ”lefokozásával” és a Tököl, illetve a Nagyecsed visszalépésével három szabad hely is felszabadult az NB II mezőnyében. Az MLSZ a kialakult helyzet miatt engedélyezte az amúgy kieső, 14. Hajdúböszörmény és Veszprém indulását, míg a 15. helyezett Orosháza és Budapest Honvéd II osztályozót vívhat egymással.
Szerda délután rendezték meg az első osztályú U19-es bajnokság ”döntőjét”, amelyen a 70 pontos Sándor Károly Futball Akadémia (MTK) fogadta a 69 egységet számláló Magyar Futball Akadémiát (Budapest Honvéd). A hazaiak a 92. percig kezükben érezhették a bajnoki címet, a találkozót a Lantos Mihály Sporttelepen tartották.
A Budapest Honvéd 3-1 arányban múlta felül a BFC Siófokot, a Monicomp Liga utolsó, 30. fordulójában. A gyors vezetőtalálat után a Balaton-partiaknak egyszer sikerült még egyenlíteniük, ám a második félidő elején a Honvéd egy öngóllal ismét előnyhöz jutott.
Az Újpest FC egy mérsékelt iramú mérkőzésen, könnyedén múlta felül a Budapest Honvédot a Monicomp Liga 29. fordulójában. A Honvéd a Videoton elleni kettő és a Győri ETO elleni három gól után ezúttal négyet kapott.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.