címke: Bajnokok Ligája

15 éve
Az izlandi vulkánkitörés nemcsak az országok közötti légi közlekedést nehezítette meg, hanem többek között a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában vitézkedő csapatoknak is „betett.” Noha az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jelenlegi álláspontja szerint a BL-elődöntőket biztosan lejátsszák a héten, de a csütörtöki El-meccsekről ma fognak dönteni Nyonban.
15 éve
Francia hírforrások szerint az Olympique Lyon jövő hétvégi, AS Monaco elleni bajnokiját május közepére halasztják, így a hétszeres bajnok nyugodtan rápihenhet a Bayern München elleni hazai BL-visszavágóra.
15 éve
A szezon vége felé közeledve a Bayern München még mindig esélyes mindhárom sorozat megnyerésére. Vezeti a Bundesligát, Német Kupadöntős, és bejutott a BL-elődöntőbe is. A triplázás lehetősége a játékosokat is „megviseli”, hisz óriási a nyomás. Ennek legutóbb Mark van Bommel csapatkapitány adott hangot.
15 éve
Ivica Olic a Manchester United rémálma. Az első mérkőzésen, Münchenben az utolsó utáni percben talált be, megszerezve ezzel csapatának a 2–1-es győzelmet, az Old Traffordon pedig 0–3-nál, még a félidő vége előtt hozta vissza a meccsbe a bajorokat, akiknek végül sikerült összehozni a továbbjutást érő második gólt.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában