címke: Bajnokok Ligája

15 éve
Jorge Valdano, a Real Madrid általános igazgatója erőteljesen támadta az UEFA eljárását a piros lap-ügyben, amelyben a spanyol klub jelenleg érintett. Azzal vádolja Platiniékat, hogy a szövetség „kipécézte” magának a Királyi Gárdát. Mint ismeretes, az ügy a kedd esti Ajax–Real Madrid meccs kapcsán robbant ki, amikor is két Real-játékos, Sergio Ramos és Xabi Alonso is szándékosan szedte össze második sárga lapját az utolsó, számukra már tét nélküli csoportmeccs előtt, így tiszta lappal vághatnak neki az egyenes kieséses szakasznak.
15 éve
Hasonlóan a Schalkéhoz, a Hapoelhez és a Barcelonához, a Tottenham Hotspur  is 3-0-s sikert aratott a Bajnokok Ligája 5. fordulójában.
15 éve
  A Panathinaikosz nem tudta megnehezíteni a Barcelona dolgát, Messiék végül sima 0–3-al távoztak Görögországból. Az eredmény a katalán együttesnek a csoport első helyét, ellenfelüknek a biztos kiesést jelenti. Sőt, öt meccsükön összeszedett két pontjuk még az Európa-ligához sem elég, a jelenleg harmadik helyen álló Rubin Kazany ugyanis hat ponttal áll előttük.
15 éve
Jó iramú, pörgős, igaz kissé egyoldalú első félidő és egy visszafogott második játékrész után győzött 3-0-ra a Schalke 04 az Olympique Lyon ellen a Bajnokok Ligája B-csoportjában. A németek a Benfica vereségével már mindenképpen továbbjutónak mondhatják magukat.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában