címke: As Roma

11 éve
Nainggolan megszerezte első gólját római mezben. Mindezt a Bologna elleni mai mérkőzés 37. percében tette. És ami a legfontosabb: ez három pontot ért a fővárosi csapatnak.
11 éve
Szédületes meccset játszott egymással a Roma és a Napoli az Olasz Kupa elődöntőjének első meccsén. A fővárosiak már 2-0-ra is vezettek, de a Napoli egyenlíteni tudott. Hogy a Roma mégis előnnyel utazik a visszavágóra, arról Gervinho gondoskodott, aki a 88. percben megszerezte saját második, csapata harmadik, és egyben győztes találatát.
11 éve
Nagyon rossz napja volt a Napolinak az olasz bajnokságban, miután Bergamóban sima 3-0-s vereséget szenvedett az Atalanta vendégeként. Benítez Rafael csapata főleg védekezésben követett el iskolás hibákat, ezeket pedig könyörtelenül megbosszulta az Atalanta, amely még ilyen arányban is megérdemelten győzte le előzetesen esélyesebb ellenfelét.
11 éve
Buffont a 27. percben kiállították, a Lazio ennek ellenére nem tudott három pontot szerezni a Juventus ellen az olasz bajnokság szombati találkozóján. A kiállítás után Candreva tizenegyesből ugyan vezetést szerzett a Laziónak, a második félidőben azonban Llorente egyenlített, így 1-1-re végeztek a csapatok az Olimpicóban.
11 éve
Az AS Roma nagyon komoly izgalmak után 1-0-ra nyerni tudott a tartalékos Juventus ellen az Olasz Kupában, ezzel bejutott az elődöntőbe. A rangadó mindent eldöntő gólját Gervinho szerezte a 79. percben.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában