Bár a Milan új szerzeménye, Taarabt már a 7. percben megszerezte a vezetést a piros-feketéknek, a Napoli, Inler góljának, na meg Higuaín duplájának köszönhetően fordítani tudott. Ezt pedig már Balotelli sem bírta, és sírva fakadt a kispadon.
Két győzelem után pontokat hullajtott a Clarence Seedorf vezette AC Milan az olasz bajnokságban, miután nem bírt hazai pályán a Torinóval, és csak Adil Rami megpattanó bombagóljának köszönhette azt is, hogy egy pontott azért otthon tudott tartani. Videóösszefoglaló a gólokról.
Clarence Seedorf, az AC Milan január közepén kinevezett új vezetőedzője csak két hete van a posztján, de úgy látja, a játékosok hozzállása máris megváltozott a San Siróban. Érkezése óta a csapat két bajnokit nyert, és többfrontos harcot vív, mivel túlélte a Bajnokok Ligája csoportköreit: A holland tréner szerint pedig minden feltétel adott ahhoz, hogy a Serie A-ban elmozduljanak felfelé a 9. helyről.
Homály fedi, hogyan lehetséges, hogy Essien az orvosi vizsgálaton először még megbukott, majd azon mégis megfelelt, ám tény, a ghánai játékos már túl van az első milánói edzésén, ami elég vidámra sikerült.
Bár Galliáni Adrián (Adriano Galliani), az AC Milan ügyvezető igazgatója azt állította a múlt héten, hogy a klub egyelőre nem tervezi a keret további erősítését, kiderült, hogy ez ebben a formában mégsem igaz. A Sky Sports értesülései szerint a klub még gyorsan meg szeretné szerezni a londoni Queens Park Rangerstől Taarabt Adonyt (Adel Taarabt).
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.