A Bajnokok Ligája-indulásért folyó harcban nagyon nagy szerepe lehet a gólaránynak, ezért minél többet kell szerezni a hátralévő öt mérkőzésünkön – állítja a Manchester City menedzsere, Roberto Mancini.
Francia hírforrások szerint az Olympique Lyon jövő hétvégi, AS Monaco elleni bajnokiját május közepére halasztják, így a hétszeres bajnok nyugodtan rápihenhet a Bayern München elleni hazai BL-visszavágóra.
Miután a hazai bajnokságban a végső győzelem is elérhető közelségbe került, valósággal megtáltosodott az osztrák futball-legenda, Josef Hickersberger csapata az Ázsiai Bajnokok Ligájában. Az FC Al Wahda első győzelmével megszerezte első pontjait a versengésben. Az Egyesült Arab Emírségek bajnoki tabellájának első helyét elfoglaló csapat szerda este hazai pályán az iráni Zob Ahan Isfahan ellen aratott 1–0-ás győzelmet.
A nyári szünetig visszatér hazájába a Soproni Liga ötödik helyén álló Újpest angol középpályása, Tony Stokes. A fiatal játékos több mint egy év után távozik a Megyeri útról.
A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint a Juventus vezetősége hároméves tervet dolgozott ki, amely alatt a torinói csapatnak vissza kell jutnia a csúcsra. A projektre 200 millió eurót különítettek el.