Hírarchívum

16 éve
A Ferencváros vezetői és az újjászerveződő szurkolói mozgalom hosszas egyeztetések után kompromisszumra jutott. Ennek eredményeképpen már a holnapi, Debrecen elleni hazai bajnokin visszatérhet a szervezett szurkolás, és ezzel együtt az igazi hangulat is az Albert-stadionba.
16 éve
A Real az Almería otthonában igazolta, hogy az El Clásicón elszenvedett vereség ellenére még nem dobta be a törülközőt, és továbbra is versenyben kíván maradni a bajnoki címért. A madridi gólokat Cristiano Ronaldo és Van der Vaart szerezték, a mérkőzés legjobbja azonban az Almería hálóőre, Diego Alves volt, aki számos bravúrt mutatott be a kilencven perc során.
16 éve
A továbbra is NB I-es álmokat dédelgető baranyai csapat sima győzelmet aratott a Vidi II ellen a 17. fordulóból elmaradt mérkőzésen. A valóban mesteri hármassal beköszönő Gyánó Szabolcsnak a nevetés mellett az egyik szeme azonban „sírt” a szerda esti összecsapás után.
16 éve
Az 1991. június 6-án született Daniel Schütz, az osztrák másodosztályban szereplő Cashpoint Altach játékosa lett 2010 márciusában a hónap ifjúsági sztárja. A játékosnak a klubok trénerei, valamint a bajnokság felett bábáskodó Herbert Prohaska ítélték oda a megtisztelő címet.
16 éve
  Az osztrák labdarúgó bajnokság 30. fordulója számos figyelemre méltó eseménnyel szolgált az érdeklődőknek: tíz év után ismét gól nélküli döntetlent hozott az SK Rapid Wien és a LASK Linz összecsapása, zsinórban ötödik győzelmét aratta a Red Bull Salzburg, a még csak 15 esztendős Michael Gregoritsch harmadik labdaérintéséből gólt szerzett, a Sturm Graz edzője három nagyon jó cserével megfordította a mérkőzést, rendkívül sportszerűre sikeredett a bécsújhelyiek és a mattersburgiak összecsapása.