Hírarchívum

15 éve
Szombat délután négy órakor a tabellán 12. Stoke City az éppen előtte álló Blackburn Rovers együttesét fogadta. A hazaiak azzal a tudattal léphettek pályára, hogyha nyernek, akkor egy ponttal megelőzhetik az eddig két meccsel többet játszó Blackburnt.
15 éve
Menekülés a győzelembe! Akár ez is lehetett volna a jelszó ma délután Sunderlandben. Hiszen a forduló előtt a Wigan egy, míg a Sunderland három ponttal előzte meg a 18., még éppen kieső Hull City-t. Azonban egyik csapatnak sem sikerült nyerni, így a menekülés is elmaradt.
15 éve
Deco szerint a Chelsea kiütheti az Arsenalt a bajnoki címért folytatott versenyfutásból, ha legyőzik őket vasárnap a Stamford Bridge-en.