Hírarchívum

15 éve
Az Internazionale másodedzője a Parma elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Romát és a Milant még nem szabad leírni és hogy a portugál szakvezető szellemiségében a csapat korábbi legendás edzőjére hasonlít.  
15 éve
A Fulham csapata simán verte az idegenben harmatgyenge Burnleyt a Premier League 26. fordulójában. Gera sérülése miatt nem játszott.
15 éve
Szerdán Ausztriában is folytatódnak a 2009/2010-es szezon küzdelmei. Este 20 óra 30 perckor az ÖFB-Cup nyolcaddöntőinek egyik előrehozott mérkőzését rendezik Grazban. A találkozó igazi csemegének ígérkezik, a Sturm Graz ugyanis a Red Bull Salzburgot fogadja. A találkozót, melyet az ORF 1 élőben közvetít, a hétvégén folytatódó bajnoki küzdelmek éles főpróbájának is nevezhetjük. A Salzbrurgnak ugyanis szombaton már idegenben a Ried ellen kell helytállnia, a Strumnak pedig vasárnap a forduló záró mérkőzésén az Austria Kärnten ellen kell bizonyítania.
15 éve
Három nap alatt nagyot fordult a világ a Rennes-el, a Bordeaux legyőzése után a negyedosztályú Quevilly már túl nagy falatnak bizonyult Fréderic Antonetti csapatának. Simán továbbment a Sochaux, nyögvenyelős győzelmet aratott a PSG.