Hírarchívum

16 éve
2005. április 6-án a Red Bull megvásárolta a komoly anyagi problémákkal küzdő Salzburger Austriát. A multinacionális cég ezzel az osztrák labdarúgás vérkeringésének is szerves részévé vált. Öt év elteltével a „Bikák” Ausztria élcsapatának számítanak, azonban az energiaital gyártásának köszönhetően milliárdossá váló tulajdonos, Dietrich Mateschitz álmát, a Bajnokok Ligájában való szereplést, egyelőre még nem sikerült megvalósítania a csapatnak. Az eddigi legnagyobb sikernek a 2007-ben és a 2009-ben nyert bajnoki cím, valamint a 2009/2010-es szezonban az Európa-liga csoportkörében aratott hat győzelem számítanak.
16 éve
A Ligakupa középdöntőjének mai játéknapján eldőlt, hogy a paksi csapat játszhatja a finálét a Debrecennel, miután 2–1-re nyert az Albert Stadionban. A másik meccsen az Újpest és a Haladás nem bírt egymással.
16 éve
Az Inter Sneijder szabadrúgásgóljával már a hatodik percben megszerezte a vezetést, így viszonylag gyorsan megnyugodhatott José Mourinho csapata.