Gyakorlatilag nem múlik el olyan hét, hogy valamelyik stuttgarti játékos esetleges vagy éppen biztos távozásáról ne hallanánk valamit. Most úgy néz ki, hogy a mexikói balhátvédjüket, Osoriót is elveszítik a „svábok.”
Mindössze hat mérkőzést játszanak a hétvégén a Premier League 34. fordulójából, ebből is csak két találkozó esik a szombati játéknapra, ám a kiesés szempontjából döntő jelentőségű ütközetek elé nézünk.
A német bajnokság 30. fordulójában a listavezető Bayern Leverkusenbe látogat, kétségtelenül ez a hétvége slágermeccse. A Schalke, illetve az Európa-ligáért küzdő csapatok ki-ki meccseken találkoznak a kiesési csata érintettjeivel, a felső- és alsóház összecsapásának lehetünk tehát tanúi.
A Marseille a hét közepén átvette a vezetést a francia bajnokságban. A Burkina Fasó-i válogatott játékos, Charles Kaboré szerint koncentrációval és jó teljesítménnyel akár a szezon végéig is megőrizhetik vezető pozíciójukat a tabellán.