Hírarchívum

16 éve
Nem lepődhettünk meg a skót Premier League március legjobb játékosának megnevezése után. A Tottenhamtől kölcsönben a Celticben szereplő Robbie Keane teljesen megérdemelten kapta az elismerést.
16 éve
Kora délután bejelentette lemondási szándékát Gellei Imre, a Paks vezetőedzője. Utódja eddigi segítője, a korábbi salgótarjáni, szolnoki és váci tréner, Kis Károly lesz.
16 éve
A Bayern München 1–1-es döntetlennel jött el Leverkusenből, a Louis van Gaal vezetőedző által „az igazság három hetének” nevezett erőltetett meccssorozat utolsó állomásáról. Az egy pont ellenére még így is a Bayern a Bundesliga 30. fordulójának nyertese.
16 éve
Bár idegenben kell kivívnia a továbbjutást, Lens-ban bíznak benne, hogy 12 év után ismét kupadöntőt játszhatnak. A Monaco kilencedik alkalommal kerülne a sorozat fináléjába.