Hírarchívum
11 éve
Úgy néz ki, a Manchester United nyári igazolása, a nagy reményekkel várt Radamel Falcao szombaton sorozatban harmadik meccsét hagyja ki sérülés miatt, ezúttal a Crystal Palace ellen. Az már önmagában is komoly gond a szurkolóknak, de az igazán súlyos az, hogy a tréner, Loius van Gaal sem tud a csatár jövőjéről semmit.
11 éve
Merész kijelentésre szánta el magát Sergio Agüero, a Manchester City argentin csatára. A csapat ugyan idén is erősen bukdácsol a Bajnokok Ligájában, és győzelem nélkül az utolsó helyen áll a csoportjában, a játékos ennek ellenére azt találta mondani, hogy addig nem megy el az Etihad Stadionból, míg meg nem nyerik a legrangosabb európai kupasorozatot.
11 éve
Bár mostanában sokat kritizálk Lionel Messit, hogy sehol sincs régi formájához képest, azért továbbra is rekorddöntögető kedvében van. Az Ajay ellen a hétközi Bajnokok Ligája-fordulóban egy duplával behozta Raúl 71 gólos rekordját, szombat délután pedig az Almería otthonában döntheti meg a La Liga-csúcsot is. Közben csapattársa, a Barcelona nyári szerzeménye, Luis Suárez az első góljára hajt.
11 éve
Aaron Ramsey a tavalyi szezonban dobbantott nagyot, és nem túlzás azt állítani, hogy a legtöbb meccsen az Arsenal legjobbjának tartották. Az idei szezonban el is szállt vele a ló, és amellett, hogy sérüléssel bajlódik, rásütötték ahzt a bélyeget, hogy önző lett a pályán. Legalábbis edzője, Arsene Wenger nem kímélte.